Blog. Rólam. Nektek.

2014. december 05. 08:58 - Lady_Marilyn

...mert ezt a látogatóknak is joguk van tudni

Playit beszámoló egy elkeseredett cosplay versenyző tollából

5:30, csak azért keltem ekkor, mert Pesten voltam, egyébként másfél órával előrébb kellett volna állítanom a mobilos ébresztőt. Napok óta nem aludtam jól, izgatott voltam a verseny és a cosplayem miatt is. 7:00-ra már bőven a VIP részleg belső várakozójában vagyok a többi versenyzővel, akik legalább annyi és akkora pakkal érkeztek, mint jómagam és minimum annyira fáradtak is. 

A karszalagok feltétele után (ekkor már bőven elmúlt 7:00) elkísér minket egy hölgy az öltözőkhöz és innentől veszi kezdetét az egész napos káosz. Hangsúlyozom, hogy az eddigi PlayIteken nagyon jól bántak velünk. Ingyen kávé, tükör, korrekt tájékoztatás, kedves és segítőkész staff tagok, sőt decemberben még egy óriási öltöző kényelmét is élvezhettük. Csalódottan megfogalmazott beszámolóm elejére emelném, hogy ezúttal nem biztosítottak külön női és férfi öltözőt a versenyzők számára, így a fiú versenyzők is simán ki-be járkáltak (egyedül udvariasságban bízhattunk) a hölgykoszorú csomagjai között.

9:00-ig mindenki elkészült, járkáltunk a játéktéren, de ekkor még elég kevesen érkeztek. Nem csoda, hiszen azok a jegyek, melyek egy órával korábbi bejutást biztosítanak, több ezer forintba kerültek. Jegyet most már nekünk, cosplayeseknek is venni kellett, pedig régen ez is másként zajlott. 

A 10:45-re kiírt, a tájékoztató e-mailben "előzsűrizésnek", a rendezvény programfüzetében "előselejtezőnek" nevezett valami körülbelül 11:00-kor vette kezdetét.  Az előzsűrizés a Mondoconon és a korábbi PlayIteken úgy zajlott, hogy részletesen el kellett mondani, mi miből és hogyan készült. Ezúttal három külföldi, magyarul NEM beszélő, profi cosplayer elé kellett kiállni. Még jó, hogy ott volt a műsorvezető, aki azért magyarul is feltett egy feszültségoldó kérdést, ami inkább köthető volt a karakter választásának miértjéhez, mint a ruha vagy a kiegészítő elkészítésének menetéhez. Azonban az angolul kevésbé jól tudók is fellélegezhettek, mert egy-két kérdésnél senki sem kapott többet a három tagú zsűritől. Tőlem csak azt kérdezték, hogy én csináltam-e a jelmezt, aztán viszont látásra, de ezt a kérdést majdnem mindenkinek feltették.

Ezt követően volt egy kis szabadidőnk szusszanni, de a nagy tömegben elég nehéz haladni főleg törékeny kiegészítőkkel, fokozottan óvott ruhában. Sok idő ment el mire elve az egyik csarnoktól a másikig eljutottunk kísérőmmel, aki türelmesen kísérte figyelemmel az eseményeket. Hamar eltelt az a pár óra, tulajdonképpen a semmivel. Eljött a verseny ideje (14:00). Elég hamar össze verbúválták a team-et, de már akkor feltűnt, hogy mintha hiányosan lennénk, de mit sem sejtve izgatottan vonultam a nagy színpad mögé a többiekkel együtt. Türelmesen vártuk, hogy Szirmaiék félbeszakítsák a kvízkérdéses játékot, mely során egyébként elég klassz kis nyereményeket dobáltak szét a közönség, pontosabban megfogalmazva a helyes megfejtők számára. 

Kezdetét vette a verseny, kezdetét vette a fejetlenség. Mindössze annyit tudtunk, hogy felborult a sorrend, így az eredetleg negyediknek fellépő Predátor Úr hirtelen az első lett és Okkidonak is kapkodnia kellett második fellépőként. Az önhibáján kívül alul tájékozott cosplayes segítő, akiről gyanítom, hogy még nem volt módja ilyen jellegű munkában (rendben, cosplayesekkel nem minden nap dolgozik együtt az ember) részt venni, csak annyit kért, hogy figyeljünk kinek a nevét mondják be annak pedig irány a színpad. Azonban alig lehetett hallani és érteni, hogy mi is történik, mert a hangosítást előrefelé fókuszálták és nem a színpad mögé. Maradt a fülelés aztán a kiabálás, hogy igen, most Te következel. 
Kis idő elteltével a semmiből előkerült egy kézzel írt versenyzői sorrend,  mely gyanúsan rövid volt, éppen ezért azt gondoltuk, hogy esetleg hiányos. Végig álltuk a színpad mögött a versenyt, bizonytalan volt, hogy azok, akiknek nincs a neve a listán, egyáltalán felléphetnek-e?  Aztán ismét villámcsapás jelleggel közölték hogy ennyi volt a verseny. Amit ekkor és előtte átéltünk, ott hátul azt nem kívánom senkinek.

15:00. Keserű érzésekkel a szívembe vágtatok az öltözőbe. Felveszem a "hétköznapi" gönceimet és irány haza....

Ez a kellemetlen élmény egy óriási szervezési hiba végterméke. Sem a verseny leírásában, sem a helyszínen nem kaptunk megfelelő tájékoztatást arról, hogy a versenyt megelőző selejtező mondjuk ki, arról szólt, hogy a fél mezőnyt kipucolják azzal az indokkal, hogy "túl sok volt a jelentkező" és még a színpadra sem engedik fel a lista végére került jelentkezőket, akiknek ugyan úgy pénz és idő volt a jelmez elkészítése, akik ugyanúgy megvásárolták a belépő jegyet, illetve költöttek az utazásra is, mert azt remélték, hogy megmutathatják magukat Magyarország legnagyobb gamer rendezvényének nagy színpadán. Mindez elkerülhető lett volna, azzal hogy időben szólnak: "bocsi fiúk-lányok, de a helyzet az, hogy a ruhátok nem ütötte meg az elvárt mércét" akkor is elkenődtünk volna (több emberről beszélek), de könnyebben elfogadtuk volna, mint hogy bizonytalanságban tartsanak és konkrétan megalázzanak minket. Mi nem nyerni, hanem kikapcsolódni,fellépni mentünk a Syma csarnokba. Mindezek után halkan jegyezném meg, hogy a megkurtított versenyzőszámmal egyébként 1 órával előbb véget ért a verseny, mint az eredetileg kiírt programfüzet szerint...

A versenyzők között egyébként volt egy csapat, a Muffon heroes, akik előre megtervezett koreográfiával készültek a színpadi performancet illetően, de a zenéjük elkeveredett. El kellett dönteniük, hogy zene nélkül, esetleg más zenére improvizálnak vagy egyáltalán nem lépnek fel.Bátran belevágtak abba, hogy más zenére találjanak ki valamit, ott a színpadon. Elismerésem nekik, ezt nem vállalta volna be mindenki.

A PlayIt most annyit ért el a rossz szervezéssel,és a nem megfelelő tájékoztatással, hogy párunknak elvették a kedvét a rendezvényen való megjelenéstől (legalább is egy időre biztosan), akár cosplayben, akár anélkül.
Sőt, tovább megyek egy gondolattal... Itt tizen-huszon évesekről van szó, akiknek a cosplayezés világa különleges és kedves. Néhányukat a történtek még abban is elbizonytalanították, hogy egyáltalán folytassák-e a cosplay készítés hobbiját... Igen. Ennyit jelentett volna az az egy perc a színpadon nekünk.

Azért írtam csak most ezt a beszámolót, mert már valamennyire talán sikerült feldolgoznom a  történteket. Korábban nem mertem volna klaviatúrát ragadni, habár most is ugyan olyan csalódottnak és megalázottnak érzem magam, mint a rendezvény utáni napokban. Mégis úgy gondoltam jónak, ha ezen a felületen is megosztom a történteket, elvégre a látogatók talán mit sem sejtenek az egészről...

Gratulálok a szerencsés győzteseknek, Okkidonak, Sasuéknak és a további díjazottaknak, másod sorban pedig a továbbjutóknak, akik megmutathatták magukat a színpadon! Ez úton is sok erőt és kitartást kívánok azoknak akik velem együtt idegeskedték végig azokat az órákat, melyek bizonytalanok voltak.
10363320_1006961675987947_7763446100523529131_n.jpg

10410232_1006961669321281_5810839868738609695_n_1_.jpg

Címkék: playit
komment
Blog. Rólam. Nektek.
süti beállítások módosítása