Blog. Rólam. Nektek.

2016. június 06. 13:22 - Lady_Marilyn

Anime ajánló

Kamigami no Asobi

A 12 részes anime az azonos című visual novel alapján készült. A leginkább hárem kategóriába sorolható sztori főhőnője egy átlagos diáklány, akit egy mágikus kard egy másik világba repít, ahol istenekkel kell együtt tanulnia, sőt ö maga is tanárrá válik, ugyanis az a küldetése, hogy minél inkább megismertesse az emberek világát a különböző mitológiából származó istenségekkel. Képviseli magát a japán, a skandináv, a görög és az egyiptomi hitvilág is, így igen sokszínű a brigád.  Azonban az anime épp a mitológia varázsával nem operál eleget. Ettől a hibájától eltekintve egy vicces, nagyon is szerethető shouju animeről van szó, ami egészen más szemszögből ragadja meg az iskolai életet. A grafika nagyon szépen sikerült és a karakterek is jól kidolgozottak.

kamigami_no_asobi_021_1.jpg

Ezt az animet inkább lányoknak ajánlom, már csak a stílusból és a történetből eredően is. A főszereplő, Yui nagyon szerethető, a maga módján próbálja megfogalmazni mit is jelent embernek lenni, hogyan telnek az átlagos diákok hétköznapjai, és minden istennel igyekszik még a nehézségek ellenére is, jól kijönni. Így könnyű őt is megkedvelni vagy épp azonosulni vele.

kamigami_no_asobi_546.jpg

Címkék: anime animeajanlo
komment
Blog. Rólam. Nektek.
süti beállítások módosítása