Blog. Rólam. Nektek.

2016. október 24. 08:30 - Lady_Marilyn

Sorozatajánló

Salem

salem-wallpaper.jpg

A WGN Amerika csatorna a Salem című sorozatán keresztül a történelem egy, ha nem épp legsötétebb idejébe kalauzolja a nézőket. A boszorkányüldözések kellős közepében járva nincs olyan eszköz, melyet a gonosztól rettegő polgárok be nem vetnének, és többek között épp ez adja a lovat a horror alá. A rettegés másik forrása, maguk a másvilágból származó, gonosz teremtmények. 

salem-s1-poster.jpgA készítők  fantázia és a múlt keveredésének eredményeként egy olyan horrort tálalnak, mely egyszerre misztikus és sötét. Alaptörténete arra a feltételezésre épül, mely szerint a XVII. században nem ok nélkül robbant ki a salemi boszorkányláz. A történelmi utalásokat tartalmazó széria harmadik évada a napokban (egészen pontosan novemberben) kerül bemutatásra, követőinek legnagyobb örömére. Noha itt-ott bele lehetne kötni, egyrészt a ruhák, másrészt a konkrét események miatt, mégis élvezhető mű marad, főleg ha olyan horrorra vágyik az ember, mely nem másfél óra alatt építi fel magát.  

Az IMBD-n összegezve 7.2-re értékelték, míg a második évad záróepizódja kiugróan magas, 8.2-es pontszámot ért el a honlapon.  

 

komment
Blog. Rólam. Nektek.
süti beállítások módosítása