Blog. Rólam. Nektek.

2016. augusztus 17. 11:02 - Lady_Marilyn

Anime ajánló

Ajin

4a52fad7feb64b3bb52cd2ffa61bfc38.jpgAz Ajin anime első epizódja  2016 januárjában jelent meg és a készítők egészen áprilisig csepegtették a tizenhárom epizódot. A seinen stílusú anime az azonos című manga alapján került adaptálása. Az egyelőre egy évaddal rendelkező animehez folytatást is készítenek, mely várhatóan vagy még idén vagy jövőre kerül majd bemutatásra.

Maga a sztori horrorisztikus jelleggel bír, ugyanis a rejtélyes ajinok köré építették, akikről eleinte nem túl sok minden derül ki. Ugyanúgy néznek ki, mint az emberek, ám néhány lényeges dologban mégis eltérnek tőlük. Az ajinok halhatatlanok, valamint egy furcsa fekete anyag segítségével szellem szerű lényeket képesek irányítani, melyek az emberi szem számára csupán akkor láthatóak, ha már halálfélelmük van. Az ajinokra külsejük ellenére egy másik fajként tekintenek és valamennyi ellen vadászatot rendeltek el a kormány emberei. Japánban két ajin ismeretes, de ez nem jelenti azt, hogy valójában csupán ennyien vannak, mert aki mégis felfedezi magában a halhatatlanság erejét, inkább eltitkolja azt. 

d20e5dc1d14ac8b3f97e34f1a264a9a4.jpg

Az átlag polgárok a pénzdíj reményében veszik üldözőbe különleges képességgel bíró társaikat. A kormány rengeteg információt tart vissza, ráadásul ez a pénznyeremény is csak koholmány, csupán az ajinokra vonatkozó bejelentéseket kívánték ösztönözni ezzel. A sok titokról és hazugságról részről-részre rántják le a leplet, miközben egy átlagosnak tűnő iskolai diákról is kiderül, hogy ajin. A hajtóvadászat azonnal kezdetét veszi a fiatal diák ellen, aki akkor még semmit sem tud a saját erejéről, a kormány valódi céljairól, sem pedig arról, hogy valójában hány hozzá hasonló társa lehet az országban. Szökésében egy régi barátja támogatja, ám útjaik hamarosan ketté válnak, mert főhősünk úgy véli, jobb ha a saját fajtájához fordul segítségért. Ettől a ponttól bonyolódik úgy a történet, hogy azt spoiler nélkül nem igen lehet leírni, tehát meghúzva a határvonalat csak annyit mondhatok, hogy igen izgalmas és eseménydús epizódok épülnek fel, hol az üldözők, hol az üldözött kerül középpontba. 
fe6d12fcce63f48d4aa22fc4d9498f0b.jpgS, hogy mi a legfurább az egész animeben? Maga a sztori is elég szürreális, de egyértelmű, hogy erre a kérdésre a grafika a válasz. Amolyan CGI-s jelleggel van felépítve az egész, amit meg lehet szokni, de akik a hagyományos animes ábrázoláshoz szoktak, azoknak ez biztosan időbe fog telni.  Tehát, ha túllendülünk a fura, szokatlan grafikától egészen élvezhető, izgalmas és fordulatos animet kapunk, mely részről-részve építve magát adja át a lényegi részt. 

A horror műfaj rajongói értékelni fogják a művet. Azoknak is merem még ajánlani, akik kedvelik az olyan stílusú animeket, mint amilyen például a Tokyo Ghoul vagy a Deadman Wonderland. 

 

Címkék: anime animeajanlo
Blog. Rólam. Nektek.