Blog. Rólam. Nektek.

2018. január 02. 08:25 - Lady_Marilyn

Évértékelő

A 2017-es legjobb filmjei (szubjektív)

2017-ben is többször akadt alkalom és jó indok arra, hogy a művészetet támogatva vörös fotelekbe üljünk és kukoricát vagy épp nachost ropogtatva elmerüljünk egy-egy remek történet bugyraiban. Szubjektív listám összeállításakor nem a sorrendiség dominált és még így is kissé hiányosnak érzem a dolgot, de végül ezeket a filmet szemeztem ki az idei mozik sorából. A linkeknél az általam korábban írt kritikákat vagy ajánlókat találtok a filmekhez. Kellemes olvasást!

Számomra a Széttörve (link) a Hóember és a Fűrész - Újra játékban (link) című filmek hozták meg azt a hangulatot, amelyet igazán szeretek a thriller kategóriájú mozikban. Elgondolkoztató és igazán sötét művek, melyekben jól ismert színészeket vonultatnak fel méghozzá zseniális módon. Míg a Fűrész új része által egy jól ismert történet folytatódhatott, addig a másik két mű egy részes filmként állt helyet a moziműsorban. A horrorisztikusabb művek rajongói az újragondolt AZ (link) az Anabelle 2 és a Körök (link) moziknak örülhettek, melyek közül inkább a porcelánból készült baba (amely egyes források szerint egyébként egy sokkal barátságosabb vörös hajú varrt leányjáték) okozhatott álmatlan éjszakákat. Az Annabelle 2 amolyan eredettörténetnek tekinthető, így nem feltétlenül probléma, ha a korábbi filmeket nem láttuk, s ha már a folytatásokról esett szó: a Stranger Things világát idéző bohóc-horror rajongói számára  jó hír, hogy jönni fog a folytatás!

Image result for széttörve

A művész világ által is elismert művek közül a Paterson című filmet emelném ki. Szintén elgondolkoztató alkotás, mely az Imbd-n 7,4 pontot harcolt ki magának. Több díjra jelölt eredetileg 2016-os mű, melyek közül Adam Driver (Star Wars, Logan Lucky) a legjobb színésznek járó díjat kétszer is átvehette. Összetett művészfilm, mely elemzése érdemes. A sztori lényege nagyon röviden az, hogy van egy végtelenül egyszerű ember, az egyszerű életével, egy olyan burokban tengeti mindennapjait, ami már a legintroveldáltabbaknak is ingerszegénynek hathat. Érdemes elgondolkozni azon a kérdésen, hogy mi a valóság és mi az, ami csupán főhősünk fejében zajlik, mert ez a kérdés máris más perspektívába helyezi az egész filmet.

Image result for paterson

Sci-fi téren is volt bőven néznivaló idén is, például idén jött be a mozikba az Élet (link) az Utazók (link) , a közismert animeből megfilmesített Páncélba zárt szellem, és az Alien: Covenant (link) , valamint a rajongók által szintén várva-várt Star wars: Az utolsó jedik című film is. Utóbbi noha sok megválaszolatlan kérdést hagyott maga után, magas nézettségi arányaival biztosan rekorddal kalkulálhat, a Disneynél így pedig vidáman döcöghet tovább a szekér. A megosztó alkotás tulajdonosaitól a közeljövőben olyan filmekkel kalkulálhatnak a rajongók, mint Han Solo élettörténete a méltán ismert szereplő nevével a plakáton. Joggal örvendett ekkora népszerűségnek Az utolsó jedik,ugyanis elképesztő látványtechnika alatt fut a történet, mely egyszerre tölt ki teret a múltban, illetve folytatja lineárisan a "jelen" eseményeit, s csak nagyon apró hiányérzete támad az embernek a több mint két órás mozi legvégén. 

Image result for star wars the last jedi

A képregényhősök rajongói számára idén is akadt néhány remek mozi: Logan, Wonder Woman (link) , Pókember - Hazatérés (link) , Thor: Ragnarok, és az Igazság Ligája. A DC és  Marvel mozik már olyan szintre nőtték ki magukat, hogy nélkülük nem is lenne kerek évértékelő mozis témában. A felsoroltakon felül szintén idén kerültek a mozikba: az akciódús John Wick 2, a valami régi - valami új jellegű Kong: koponya sziget (link), a meseszép Szépség és a szörny, Stephen King regénye nyomán a  A setét torony, valamint a Gyilkosság az Orient expresszen újradolgozása és még megannyi remek film.

Image result for thor ragnarok

Számomra az idei év csalódása a Stephen King könyvéből készített Setét torony volt, mert ennél sokkal jobbat és kerekebbet lehetett volna alkotni a remek alapokból. A lendület hiánya miatt sajnos egysíkú hangulat kerekedett az izgalmasnak ígérkező moziból. Kedvencet nem tudok választani, mert idén tényleg nagyon sok remek filmet láthattunk. Idén is a Marvel csalta a legnagyobb mosolyt az arcomra, és idén is elégedetten távoztam az aktuális Star:Wars film premieréről. 

Címkék: film mozi
Blog. Rólam. Nektek.