Blog. Rólam. Nektek.

2013. március 18. 09:01 - Lady_Marilyn

Apró szelet Japán

Kapszulahotelek
Az első kapszulahotel az Oszaka Umeda körzetében az 1979-ben megnyitott Capsule Inn Osaka volt.
Elsősorban Japánban találhatók ilyen hotelek, viszont legalább egy kapszulaszálló nyílt meg Varsóban (Lengyelország) és egy Sanghajban (Kína), bár az utóbbinak megnyitását 2011. február 23-án a sanghaji hatóságok megtiltották, mivel az nem teljesíti az előírt biztonsági előírásokat.

capsule-hotel.jpg
A kapszulahotel vagy kapszulaszálló olyan hoteltípus, melyben számos nagyon kis „szoba”, úgynevezett kapszula található és melynek célja, hogy olcsó és alapvető éjszakai szállást biztosítson az olyan vendégeknek, akiknek nincs szükségük vagy nincs pénzük a hagyományos szállók szolgáltatásaira.
Hogy mennyi az annyi?  Magyar forintra átszámolva olyan 2-3 ezer forint, ami (lássuk be) valóban eltörpülő összegnek számít a hotelek és szállodák csillagászati áraihoz képest.
A pénzedért egy aprócska „szobát” kapsz, melybe épp, hogy belefekhetsz és esetleg TV-t nézhetsz, pihenhetsz. Nincsenek benne felesleges nagy méretek, mint egy hotel szobában, minden pont akkora, amennyire szükség van. A kapszulák hossza 2 méter, a szélessége pedig 1,5 méter, a magassága...nos felállni nem lehet benne, de ez amúgy is egy éjszakai menedék.

Azonban nem szabad elfelejteni, hogy természetesen itt is vannak bizonyos szabályok, melyeket be kell tartani: A szobát nem veheti ki az a személy, aki tetoválást visel, aki még nem töltötte be tizennyolcadik életévét, esetleg alkohol vagy egyéb tudat módosító szer hatása alatt áll. A vendégek nem vihetnek be magukkal sem ételt sem italt. A legfontosabb szabály pedig az, hogy másik nyugalmát megzavarni szigorúan tilos. A hotel szolgáltatásinak igénybevétele azoknak sem ajánlott, akik klausztrofóbiásak.

Címkék: kapszlahotel
komment
Blog. Rólam. Nektek.
süti beállítások módosítása