Blog. Rólam. Nektek.

2016. január 30. 13:15 - Lady_Marilyn

Batman vs Superman

Muszáj választani?

A DC univerzum mozi filmjének premieréhez közeledve illene választani Gotham City fekete csuhás denevérembere és az idegen bolygóról származó, különleges képességekkel rendelkező szuperhős között. Biztosan lesznek olyanok is, akik pártatlanul ülnek majd be a vöröses székek soraiba. Választani nem feltétlenül muszáj, de valamelyik karakter biztosan közelebb áll majd a nézőhöz.

Miért éppen Batman?

Kezdjük a Batman rajongókkal, akik a szuper kütyükkel és bizony sötét múlttal rendelkező, önmagát folyamatosan bajba keverő Bruce Wayne-nek drukkolnak majd. Batman a DC képregények Tony Starkja. Mindketten piszkosul gazdagok, vág az eszük, remek búvóhelyük van és bármikor készen állnak arra, hogy high-tech cuccaik segítségével megmentsék azt a várost, amelyiket képviselik, ráadásul igen kemény ellenfeleket gyűrnek le filmjeik során. Batmanban van valami sötét, de nem csak a ruhája, hanem a múltja miatt is. Szülei elvesztése olyan foltot hagyott a lelkén, mellyel felnőttként sem tudott megbirkózni. Barátai listája jóval rövidebb, mint ellenfeleié, éppen ezért, járjon bármerre is, biztosan csetepatéba keveri magát. Álarca nélkül is könnyen összeszólalkozások kereszttüzébe kerül, ráadásul sok ellenfele éppen rá mutogat, amikor felmerül a kérdés, hogy miért is fordultak erőszakhoz, miért gyújtották fel a fél várost, vagy miért követtek el más galádságot. Batman az a hős, akit nem éjjenez a tömeg, mégis teszi, amit tennie kell: a saját módszereivel védi az ártatlan polgárokat.

the-hidden-plot-of-batman-vs-superman-dawn-of-justice-593860.jpg

Miért éppen Superman?

A fényes páncélú, fehér mosolyú, eleve szuperhősnek született csodagyerek, aki akár az X-Men tagjait is erősíthetné, ha a Marvel univerzumot képviselné, aki a hétköznapokban mégis igyekszik elbújni a tömegben. A rendkívüli ereje, heroikus gondolkodása sokkal szerethetőbbé teszi, ennek ellenére Clark Kent is csak álruhában veszi fel a harcot a Föld népéért. Superman az a figura, aki szintén nem tudja eldönteni, hogy képessége áldás vagy átok. Hasonlóan Batmanhez,  szüleit elveszítve kerül a földi halandók közé és ösztönösen a küldetésének tartja a védelmüket. 

Címkék: superman batman dc
komment
Blog. Rólam. Nektek.
süti beállítások módosítása