Blog. Rólam. Nektek.

2016. december 25. 10:55 - Lady_Marilyn

Évbúcsúztató 

2016 mozicsemegéje

Pénz beszél
Bevételek szempontjából 2016-ban az egyik legnagyobb sikert a Rogue One (Zsivány Egyes) könyvelhette el, nyomában az egyébként azonos szervezethez köthező Deadpool-al.

los-alamos-poster-tall-1536x864.jpg
Szakmai elismerések
Az Oscar gálán többek között A dán lány és A visszatérő  című filmekért aranyszobrocskával távozhatott Alicia Vikander és végre-valahára Leonardo DiCaprio is. Noha néhányan megkérdőjelezték, hogy valóban A visszatérő című filmben volt-e annyira kiemelkedő Leo alkotása, hogy azért a filmipar legnagyobb elismerésével díjazzák; az már biztos, hogy a neki adott szobrot már nem veheti el a tehetséges színésztől senki. DiCaprionak egyébként a legjobb színész kategóriában a 2015-ben már Oscart kapott Eddie Redmaynnel, a sok arcú Michael Fassbenderrel, a Breaking Bad című sorozatból is ismert Bryan Cranstonnal valamint Matt Damonnal kellett felvennie a kesztyűt, aki egy igazi űrdrámában alakított nagyot. 
Most először egy magyar film is beírta magát az Oscar történetébe, legjobb idegen nyelvű film kategóriában a Saul fia alkotói örülhettek az Oscarnak. Többszörös sikert a Mad Max aratott, a stáb bizonyára hatalmas üveg pezsgőt bonthatott az afteren.

2016 színes tudott maradni
A sci-fi rajongók az olyan alkotásoknak örülhettek, mint Az ötödik hullám, a Star Trek: Mindenen túl, a Függetlenség napja - Feltámadás vagy az Érkezés. Utóbbit egyébként a kritikusok is elismerték. A DC fanatikusok a firkászok által szétcincált Batman vs Superman valamint az Öngyilkos osztag filmjein élhették ki rajongásukat. A DC sötét világképében így nem csak a jó fiúk kaptak mozifilmet, hanem azok a jól ismert antihősök is, akik ha összefognak, bizony valami sokkal nagyobbra képesek, mint külön-külön.

landscape-movies-suicide-squad-first-look.jpg
Természetesen a Marvel filmes univerzum rajongói sem maradtak nézni való nélkül. Idén a már említett, hatalmas sikerű Deadpool mellett az év végére Dr Strange is bemutatkozhatott, az ismert hősök közül pedig az X-Men (X-Men Apokalipiszis) valamint a Bosszúállók csapata (Amerika kapitány - Polgárháború) is filmet kapott.

deadpool1-gallery-image.jpg
A széleskörű mozicsemegében helyet kapott továbbá a megosztó Warcraft, a rejtélyes Lány a vonaton, a nagyon ijesztő Démonok között 2, a botrányos Fekete ötven árnyalata és az újragondolt Ben Hur is.

Szubjektív 
A Marvel mozik nagy kedvelőjeként, még szép, hogy azt fogom mondani, hogy a Dr Strange lett az év egyik legmenőbb filmje. Egy kicsit objektívebben megközelítve pedig elmagyaráznám, hogy miért, de az volt már. (link)
A fent felsorolt filmek közül a Zsivány egyes  és az X-Men- Apokalipszis megvettek kilóra. Noha eddig nem került említésre, de imádtam a Legendás állatok és megfigyelésük filmet és a Batman vs Superman-t. Számomra rejtélyes és izgalmas tudott maradni a Lány a vonaton, Tarantino stílusát pedig az Aljas nyolcasban ismerhettem el újra. Igaz, hogy a Warcraft film sokakat megosztott, de annak fényében törjünk pálcát felette, hogy videójátékból filmet csinálni mindig nagyon rizikós vállalkozás. Nálam egyébként nyerő volt. Ezek a filmek mind látványvilágilag, mind történetileg meg tudtak fogni,  valamint a színészgárdával is elégedett voltam. Ami hatalmas csalódás volt számomra az az Egyiptom istenei, A hűséges, az Öngyilkos osztag és valahogy nem nyerte el a tetszésemet a Deadpool (még úgy sem, hogy Marvel film) sem. Az Egyiptom istenei filmben a kissé összedobottnak tűnt történeti szál,  az Öngyilkos osztagban a kihagyott lehetőségek (állítólag elég durván megvágták az eredeti filmanyagot) a Deadpoolban az aránytalan szöveg/akció arány, A hűséges filmben meg ezek összessége zavart.

maxresdefault-2_1.jpg

Az idei évben még az Assain's Creed filmet szeretném mindenképpten megtekinteni, ez nem került bele az évbúcsúztató mozifilmeket elemző posztba. 

Címkék: film mozi oscar marvel dc
komment
Blog. Rólam. Nektek.
süti beállítások módosítása