Blog. Rólam. Nektek.

2011. március 22. 19:02 - Lady_Marilyn

Egy élő érettségi tétel!

Előadás egy embertől, aki érettségi tétel...

Nos, egyértelműen a nap végét emelném ki, amikor Vámos Miklós, kortárs író előadást tartott az RPG falain belül. Mesélt magánéletéről, szakmájáról, múltjáról,gyerekkoráról.
Mindezt megfűszerezte humorral a maga érdekes stílusában persze.  
Furcsa,hogy előttünk állt egy olyan ember, akit a most végzős osztályok érettségi tételnek választottak. Ez persze nem lehet véletlen, hiszen a külföldön is ismert íróról még az ottani magazinokban is cikkek tömkelege jelent meg, bár Vámos Úr a saját elmondása szerint olykor-olykor hajlamos unatkozni egy-egy riport elkészítése alkalmával. Emellett vallott gyermekkoráról, bemutatta családfája egy részét, mesélt a név változtatásának folyamatáról, a régi időkről, amelyeket mi nem igazán láthattunk, csak az alapján, amit elmeséltek nekünk a szüleink, nagyszüleink vagy tanáraink.
A kortárs író próbált minél több kérdésre felelni, amit előzetesen írtak neki. Persze nem tudta megvalósítani a lehetetlent, így nem tudott az összesre röpke másfél órában válaszolni. Ám az kiderült róla,hogy valójában mindig is írni szeretett volna lenni és vallja, hogy az írás és az olvasás egy kategória. Tehát, ha azt szeretné elérni valaki, hogy minél többet olvasson, ahhoz előbb írnia kell. Persze Ö sem a novellákra, regényekre gondolt, hanem eleinte napló vezetésére. Hogy az ember leírja, mi történt vele... Erre építve plusz "apró kis téglákkal" meg lehet szerettetni az olvasást. 
Én már több mint egy éve írom az internetes naplómat, a blogomat. Ez alatt az idő alatt valóban több könyv fordult meg a kezemben,mint az ezt megelőző időkben, tehát van valami igazságtartalma Vámos Miklós gondolatainak.

Címkék: eloadas
komment
Blog. Rólam. Nektek.
süti beállítások módosítása