Blog. Rólam. Nektek.

2016. szeptember 28. 09:26 - Lady_Marilyn

Gamer válasz

Hogyan hatottak a '90-es évek felejthetetlen videójátékai a modern játékokra?

prince_of_persia_video_games_wallpaper-37031.jpgPrince of Persia
Az oldalnézetes kalandjáték során csapdákkal teli pályákon kellett keresztüljutni. A játék 2010-es verziójában, mely a The forgotten sands alcímet kapta már egészen más körülmények között kell végigverekednünk magunkat az egyébként több konzolra is kiadott játék pályáin. A Prince of persia igazi úttörő volt a '90-es évek mára nevetségesnek tűnő grafikával megáldott játékai között, elvégre az Ubisoft által kiadott folytatás később remek alapot adott többek között méltán elismert Assain's Creednek is. 

Super Mario Bros
A Legend of Zeldához hasonló alapsztorival megáldott, szintén oldalt nézetes, akadályokkal, gombaszörnyekkel teli világban nyolc különböző világ pályáin kellett átküzdeni magát az embernek a hercegnő megmentésére. Az egyre nehezedő pályák során lehetőség volt erősíteni a kis Mariot, de az időkorlát miatt szükség is volt ezen segítségre. Az energiát adó buffok mellett az aranyérme gyűjtés sem maradhatott el még a sietség heve ellenére sem. Az alapjáték ihlette Mario Kartban ezzel szemben már autóba huppanva lehetett versenyezni, ebből pedig modern változat is készült a Nintendosok legnagyobb örömére.

135447_alfabetajuega-super-mario-bros-030216.jpg

2491924-mortal_kombat_2_game_play.jpgA klasszikusok soraiból nem maradhat ki az agresszívabb Mortal Kombat, a Street fighter vagy a Tekken korai verziói sem, melyek szintén a '90-es évekhez köthetőek. Ezen játékok jelenleg is a piacon vannak a mai kor elvárásainak megfelelő verziók képében. Mindegyik játék lehetőséget ad arra, hogy a játékosok akár egymás ellen is megmérethessék tudásukat, éppen emiatt kisebb versenyeket is szervezhetnek belük a gamer tematikájú rendezvényeken.

mortal-kombat-x-gameplay-video-shows-reptile-wrecking-kitana-473121-2.jpg

A teljesség igénye nélkül készített rövidke ismertetők alapján is megállapíthatjuk, hogy a '90-es évek minimal grafikájú játékai sorában bőven akadnak olyanok, melyek világa sok, napjainkban népszerű videójáték alapjaként szolgáltak vagy a készítők a modern grafika kiaknázása mellett döntve újabb verziókat dobtak piacra. A retró rajongói természetesen az eredeti verziót is kipróbálhatják és azok is egyszerűen rátalálnak a neten ezekre a klasszikusokra, akik egy kis múltidézésre vágyva ismét végigjátszanák gyerekkoruk kedvenceit.

komment
Blog. Rólam. Nektek.
süti beállítások módosítása